A nemzetbiztonsági tevékenység alapelvei

A törvény a nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeleti rendszerét, az alkotmányos működés garanciális intézményeit - a hatalmi ágak megoszlásának megfelelően - több szinten építi ki.  

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kormány az erre a feladatra kinevezett miniszter útján irányítja. Az irányító tevékenység :  

  • előkészíti a szolgálatok működésével, feladataival és hatásköreivel kapcsolatos jogszabályokat, valamint egyéb kormányzati döntések tervezeteit, illetve részt vesz azok előkészítésében;
  • biztosítja az ország érdekeinek érvényesítésével és védelmével kapcsolatos nemzetbiztonsági feladatok végrehajtását;
  • a rendeletek és az irányítás egyéb jogi eszközeivel szabályozza a polgári szolgálatok tevékenységét és működését;
  • félévente írásban meghatározza időszerű feladataikat;
  • a főigazgatók előterjesztésére jóváhagyja szervezeti és működési szabályzatukat és állománytáblájukat;
  • javaslatot tesz a költségvetésükre;
  • célszerűségi és eredményességi ellenőrzést végez a gazdálkodásukkal kapcsolatban;
  • kivizsgálja a tevékenységükkel kapcsolatos panaszokat.  

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége felett a parlamenti felügyeletet az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága gyakorolja, amelynek elnöke csak ellenzéki képviselő lehet. A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke jelenleg dr. Simicskó István (KDNP).  

  • A szolgálatoknak évente legalább kétszer általános tájékoztatást kell adniuk a munkájukról a Bizottságnak, amely ellenőrzési jogkörrel is rendelkezik.
  • Megkapja a nemzetbiztonsági szolgálatok által készített - a nemzetbiztonság szempontjából fontos - általános értékelő, valamint a kormány számára készített jelentéseket, és jogosult a szolgálatok - nem egyedi ügyekkel kapcsolatos - tájékoztató jelentéseibe betekinteni.        
  • A törvényben meghatározott esetekben kivizsgálhatja a szolgálatok jogellenes tevékenységére utaló panaszokat. Jogszabályellenes tevékenység észlelése esetén vizsgálatot kezdeményezhet a miniszternél, illetve maga is ténymegállapító vizsgálatot végezhet.
  • Kinevezésük előtt meghallgatja a főigazgatói tisztségre jelölt személyeket, és alkalmasságukról állást foglal.
  • Véleményezi a szolgálatok költségvetésének részletes tervezetét, illetve az éves költségvetési törvény végrehajtásáról szóló részletes beszámoló tervezetét, és a törvényjavaslatok tárgyalása során az elfogadásra vonatkozóan javaslatot tesz az Országgyűlésnek.  

Az alkotmányos és törvényes működés további lényeges garanciális eszközei és intézményei : az országgyűlési biztosok jogosítványai, a külső szervek - az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal - ellenőrzései, illetve az állampolgárokat megillető panaszjog.    

A törvényesség betartása alapvető követelmény. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kizárólag a nemzetbiztonsági törvényben előírt feladatok ellátása érdekében - a jogszabályokban meghatározott alapelvek és eljárási rend szerint - végzik munkájukat.  

Elsődleges feladat a megelőzés, a tervezett vagy megkezdett jogellenes cselekmények felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása. Ezt segíti a tájékoztatás a biztonságot veszélyeztető jelenségekről, illetve a különböző védelmi intézkedések kidolgozása és érvényesítése.   A szolgálatok a munkájukat célirányosan és arányosan - kizárólag a jogszabályokban meghatározott célok elérése érdekében - végzik, szem előtt tartva, hogy intézkedésük ne okozzon olyan hátrányt, amely nem áll arányban annak törvényes céljával.

A titkos információgyűjtés során alkalmazott eszközöket és módszereket, valamint az összegyűjtött és hasznosított információkat államtitokként kezelik.

A szolgálatok belső szervezete, működésének szabályai, az utasítások kiadásának rendje úgy kerül meghatározásra, hogy az egyéni felelősség mindig egyértelműen megállapítható legyen.  

Tervszerűen - helyzetelemzéssel meghatározott célok, ezek elérésére kidolgozott elképzelések és ütemezés szerint, a végrehajtásért felelősök kijelölésével, és dokumentáltan, engedélyek alapján - hajtják végre feladataikat.  

Kitűzött céljaikat a legrövidebb úton, a legcélszerűbb megoldási móddal, a lehető legrövidebb ideig tartó munkával, csak az elengedhetetlenül szükséges résztvevők bevonásával, a legeredményesebb eszközök és módszerek alkalmazásával - hatékonyan - törekednek elérni.  

A titkos információgyűjtés különböző eszközeivel, módszereivel megszerzett információkat és azok forrásait ellenőrzik.  

Figyelnek a humanitásra, munkájuk során tiszteletben tartják az emberi méltóságot.